,, Erdély elvarázsolt tündérország, ezt bizonyítja alkotásaival Siska-Szabó Hajnalka is. Megszólalnak a múltból fogant jelen idő balladái, a kettősség karéjában született hangulatok. Annak az emberi tájéknak a hangulata, ahol fény lopakszik az árnyék, finom hang a csend fölé. Siska-Szabó Hajnalka lendületet varázsol a mozdulatlanságba, és a szürkeségbe éltető színeket.“

     Gülch Csaba, újságíró

Németh Júlia műkritikus, a  kolozsvári Barabás Miklós Céh alelnöke méltatta a művésznő munkáit.  Németh Júlia úgy vélte, hogy az Aradról érkező festőművésznő személyében egy rendkívül energikus, határozott alkotót ismernek meg a kolozsvári tárlatlátogatók, aki ugyanakkor mélyen érző, gyöngédséggel teli, sejtelmesen lírai megnyilvánulásokra is képes. – ,, A színek, a fények, a levegő, a vizek, egyszóval a természet szerelmesét ismertem meg, aki könnyedén, de ugyanakkor nagyon komolyan játszik a pillanat szülte benyomásokkal, azok drámai és lírai oldalát egyaránt felvillantva ,, – fejtette ki a méltató. A vizek világa mindegyre visszatérő motívumként jelentkezik Siska Szabó Hajnalka alkotó­művészetében, a festői megnyilatkozások sajátos lehetőségét nyitva meg előtte. A művész szívesen játszik a tükröződések adta formákkal, a valóság és a mozgó víztükör alakította formavilág szembesítésével.

Kolozsvár, 2012.04.12.

,,olyan festőnő aki határtalan szabadságvággyal fogadja be a víztükör játékosságát, hogy azt temperamentumával , pillanatnyi érzelmi szűrőjén keresztül a természet örök mozgását jelenítse meg . A festőnő védjegye, márkajelzése, hogy expresszív erővel sugároztatja ki hideg vezérszíneit amiket ellenpontoznak a lappangó meleg színek. Ezek a kékek, néha lilák vezérszínekké váltak képei színhangulatában.,,

Breznay András , festőművész

Balatonszemes, 2012.06.04.

,, Nem föltétlen kell a szimbólumtár gazdag jelképiségében kutakodnunk… ..

A kapu-motívumok, talán szükségtelen itt a szimbólum  értelmezésére kitérnünk, éppúgy beépülnek ebbe a látványvilágon túl valaminő mélységet is involváló szerkezeti sokarcúságba, mint a napszakonként, koronként megújuló, viharokkal tüzesített, de valahol a lélek csatornáit is szimbolizáló víz – az élet vize, a szabadság-tenger, stb. – megannyi megjelenési módja .

          A fénytől megittasult földabrosz mint tájkép-variációk ösztönzője attól érdekes, hogy a motívumláncolat éppúgy egy – realista indíttatású, ám valahol mégis a csodával érintkező – különös látomást tükröz, mint bármely, a láthatón túlira tekintő festmény….,,

Szakolczay Lajos

József Attila –díjas  író, műkritikus

 Budapest, Magyar Írószövetség, 2014.09.23.