Jónák Tamás
Jónák Tamás

Jónák Tamás

Festő,- és grafikusművész

Babona, hogy a művészet „korszerű" kell legyen. A művészet csakis emberszerű lehet, mert rólunk szól, és csak hozzánk szólhat. Éppen ezért nem lehet sem köldöknéző ornamens, sem gyönyörködtető érzelgés, sem önkényeskedő kijelentés – csakis az esztétikai élmény által megszólaló érzelmek újraélése, s így létünk értelmezésének eszköze lehet.” (Jónák Tamás, 2016 májusa, Széphárom)

Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE)

Budapest



Életrajz

Korábbi kiállítások

Magamról…

 

 Apám, a II. világháború után a hadifogságból hazatérve, Borsodnádasdon kapott titkári állást – így kerültem ott erre a világra. De Újpesten, a Duna öble, a Szúnyogsziget mellett nőttem fel. Tősgyökeres újpestiként apám – édesapja alapította a tűzoltóságot az akkor még önálló városként létező Újpesten – egy év után hazahozta a családot.
Egyéb szálak is kötöttek bennünket Újpesthez: Lebstück Mária huszárfőhadnagy ( Huszka Jenő operettjének Mária főhadnagy-a, emlékét Jókai írása, utcanév, síremlék is őrzik ma Újpesten) az 1848 - as szabadságharc egyik hőse élt ott Jónák Pállal; a Kufsteinből 1867 után császári kegyelemmel szabadult Jónák József, ütegével a császári seregből átállt honvéd tüzér őrnagy fiával. (Korábban L.M. férje, akit Haynau tábornok felségárulásért halálra ítélt, de később az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta.)
Fiától eredhet vonzalmam a művészet iránt : műkedvelő festőként ő honosította meg a családban a festészet szeretetét, nagyapám rég beszáradt festékeit - „fiam, drága a festék, majd meglátod” – nagynéném adta oda, mikor a gimnázium után hazakerültem Pestre.
Apám szakkörben fejlesztette rajztudását – nagy készséget mutató rajzaira emlékszem vissza. Négy – öt évesen szaggatott vonalakkal bonyolult absztrakt fantáziákat kalandoztam papírra. Hajóskapitány, ezermesterkedő nagyapámtól tudtam meg - mivel ő készített vakkeretet (nem volt az „igazi” ) a darab fehér vászonhoz, amit „bedolgozó szabásznőként” otthon dolgozó nagyanyámtól kértem – hogy keretre feszítik a vásznat. Munka közben alapozódott le a temperával mialatt a rózsaszín háttéren fehérrel a hátát mutató, ülő nőt festettem.

 De nem itt kezdődött a sorsom.
Anyám arca – úgy emlékszem – nyugtalan lett, mikor ( felső tagozatos lehettem az általános iskolában) kiszaladtam hozzá a konyhába, és lelkes izgalommal közöltem, micsoda nagyszerű tónusokat láttam a TV-ben egy Rembrandt képen. Válogatás, elképzelés nélkül kezdtem lefesteni mindent, amihez hozzájutottam. Megpróbáltam emlékezetből lerajzolni a Városligeti Műjégpálya előtti, „nyilazót” ábrázoló bronzszobrot, lemásoltam a női arcot a Caola reklámon, Delacroix Villámtól megvadult ló c. akvarelljét, a Nemzetőr c. képet, a szomszéd, a nagyszüleim tájképét, temperával lefestettem az orgonacsokrot az előszobánkban. A szomszéd fiút „támadó állásban, térdre tett kézzel” lerajzoltam.( csalódott az eredmény láttán) A rézhamutartó aljába vonalakat karcoltam – hidegtű „nyomatot” csináltam. A Szőnyi – féle anyagtan szerint próbáltam festéket törni, olajfestéket csinálni.
Anyám a Képzőművészeti Gimnáziumba vitt felvételizni – megrettentem a sok hokedlitől, kockától, a szénnel rutinosan befeketített felvételi rajzoktól. Dehogy akarok én grafikus lenni, mondtam. Lementem Debrecenbe gimnáziumba – anyám egyedül nevelt három éves korom óta – nem volt aki kézben tartson egy kamaszt.
A második évben már a Medgyessy szakkörbe jártam Bíró Lajoshoz – tanáraim nagyvonalúan félrenéztek, miközben megszegtem a katonai szigorúságú kollégiumi fegyelmet, és a délutánt a szakkörben töltöttem hetente háromszor. Elmulasztottam a vacsorát is ilyenkor. Háromnegyed nyolcig ült az aktmodell – hétkor volt a vacsora.

Ma sem tudok okosabban élni.

                                                                         Jónák Tamás”