Góra Orsolya
Festőművész
Én elsősorban a színeket festem Mindig is nagyon érdekelt, hogy mi történik a színnel, amikor egymás mellé vagy egymásra kerülnek különböző színek. Néhány éve egy Színszekvenciák című kutatáson dolgozom. Azt vizsgálom, hogyan változik meg egy szín karaktere, intenzitása és érzéki hatása attól függően, hogy milyen sorrendben és milyen időbeli viszonyban kerül más színek mellé vagy fölé. Ugyanaz a szín egészen másként viselkedik attól függően, hogy az alsó réteg milyen száradási állapotban van. Ha még nedves, a színek keverednek, ha szárazabb, más kapcsolat alakul ki közöttük. Engem az érdekel, hogy a színek nem önmagukban léteznek, hanem kapcsolatokban és időfolyamatokban. Ez a gondolat vált az egész festészetem egyik alapjává. A szín számomra nem statikus jelenség: kapcsolatokban és időben létezik. Ez nagyon hasonló ahhoz, ahogyan az emberi élet működik. Egy találkozás, egy mondat, egy élmény hozzáadódik ahhoz, ami már bennünk van, és ettől mi magunk is megváltozunk. Ahogy egy új festékréteg megváltoztatja az alatta lévő színt, úgy alakítják egymást az emberi kapcsolatok és a tapasztalataink. A rétegek olyan határokat mosnak el, ahol egyik szín sem olyan, amilyennek elsőre látszik. A festés közben ezért nagyon fontos számomra a tudatos és a tudattalan találkozása. Van egy elképzelésem, amikor elkezdek festeni, de közben a kép visszahat rám. Néha olyan színt választok, amire eredetileg egyáltalán nem gondoltam. Ilyenkor tulajdonképpen a kép tanít engem. Talán ezért sem szeretem eldönteni, hogy figuratív vagy nonfiguratív festészetet művelek. Engem az a nagyon keskeny mezsgye érdekel, ahol még felismerünk valamit a világból, de már nem tudjuk teljesen megnevezni. Ahol a látvány mögött valami más is megjelenik. Nagyon közel áll hozzám Hamvas gondolata, hogy az érzéki világon nem kell egyszerűen túllépni, hanem meg kell tanulnunk mélyebben érzékelni azt. Én valami hasonlót keresek a színben: azt, ami a látható felszínen túl még benne van. A kék ezért különösen fontos számomra. Nem azért, mert a kék egy spirituális szín lenne, hanem mert számomra egyszerre tudja hordozni a mélységet, a távolságot, a vizet, az eget és valami megfoghatatlant. A tenger például összességében kék, miközben valójában rengeteg más szín alkotja. Talán ilyen az Univerzum is, amely számomra végtelen, megfoghatatlan és transzcendens, ugyanakkor egyáltalán nem fekete és üres, hanem hihetetlenül színes és összetett. Minden képemet párizsi kékkel alapozom. Ez számomra már-már rituális kezdet. Minden kép ugyanabból a sötétből indul, de a ráépülő rétegek, döntések és idő miatt egyik sem ugyanoda érkezik. Számomra ez az emberi történethez is hasonlít: valamit mindannyian magunkkal hozunk, aztán az élet rétegei tovább formálnak bennünket. Én valahogy így próbálok gondolkodni a festészetben is: nem lineárisan, hanem színekben, rétegekben és kapcsolódásokban.
